Tea – kis agyagkancsóból, alig leforrázott tealevelek bódító illatáradatával, sejtelmes aromák részegítő táncával. Talán volt vagy 6-7 féle, amit szerencsémben állt ma megkóstolnom: pue errh és fehér, rügy és sütéssel öregített, de még véletlenül sem ízesített. Az igazi tea önmagában finom – nemes, átlényegítő, változást generáló, a mostba repít és befelé tekint.

Arany paripa szemöldöke (vörös tea): Száguld. Szelíd szavak szeretettel szorítják szenvedélyét. Szemöldöke szőrét szétborzolja szomorúsága. Szerelem szólítja.

Fehér tea: formák feletti figyelem fáradhatatlan folyása. Fado fényes fájdalom-felszabadító forgása. (http://www.youtube.com/watch?v=Ui2zIM8FWS4)

Kegyelem vas istennője: Láncok lágy béklyójából szelíden szabadulni készül a kegyelem kegyvesztettje. 

Fehér hegycsúcs: Apró ház kéménye füstöl. Kicsiny abalakai halovány fénye keresztültör az éji havazáson. Nyitva áll. Mindig. Holnap és két év ugyanaz. Vágya léttel teli üres tereket hagyott maga után. 

Rózsaszín lótusz orchideával táncol. Könnyed lepkeszárnyak simogató suhogása hallik. Nyugalom. Csicsergő csend hűvös csókja ölel. Egy. A nap narancsodik a hegy mögött. Völgy titkolja vágyát. Átlátszó izgalom terjeng.

Akác. Gerjesztett vágyra hajtja bódult méhét. 
Vár. Bágyadt napsugár langymeleg csókot lehet.
Nincs tér, nincs idő. Van. Se zaj, se illat. Egyedül jó.
Semmi. Se fájdalom, se öröm. Közöny, Kész-én.
Nem értés zavarbe ejtón tévelyeg. Szótlan.
Kér a kör ki kívül kering. Figyel. 
Fölös félés formát farag. Feszít.
Fosztott tolla csupasz vágyat rejt.
Verseng. Vélt virtus vérét várja.